Csernik Szende székely lábbábos

LÁBITA SZÍNHÁZ: Csernik Szende székely lábbábos varázslatos mesevilága

4 éves kortól ajánlott
november 10. péntek, 9.30 óra

Az előadás előtt és után is lábbábkészítő kézműves foglalkozás lesz. Erre – a korlátozott létszám miatt – külön kell jelentkezni.

Esszencia a mesemondótól:
“Az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha nem es hiszitek el, a cseszle csípjen meg benneteket!

A bábok összenőttek a meséléssel, úgy belefonódtak, hogy egymás nélkül árván maradnának. Kicsit úgy érzem, hogy két felem van: a bábos és a mesemondó. E kettő egyet alkot bennem, és jöhet egy kert vagy egy színpad.

A VIII. kerületben élőknek és a kerület óvodai, iskolai csoportjainak ezek a programok díjtalanul látogathatók. Előzetes bejelentkezés és egyeztetés (kézműves foglalkozáson való részvételi szándék jelzése is): jozsefvarosigaleria@jkn.hu e-mail címen, illetve a +36 70 631 1671-es telefonszámon, Billing Gyöngyinél lehet.

A kézműves foglalkozásokat Sipos Orsi vezeti, korlátozott létszámban folynak. (Ha erről külön kérdésük van, érdeklődjenek a +36 20 5877-444-es telefonszámon, vagy sipos.orsolya17@gmail.com e-mail címen.)

Az egész programra (nem VIII. kerületieknek) 500 Ft/fő a díja.

Helyszín: Józsefvárosi Galéria

500 Ft/fő, VIII. kerületi csoportoknak ingyenes

Időpontok: november 10. péntek 9.30 óra

2017-12-05T19:01:41+00:00
global $eventon; $eventon->frontend->load_default_evo_scripts();
X